Füredi Rita

Gyógytornász, nyiroködéma terapeuta

Gyógytornászként és nyiroködéma terapeutaként az a célom, hogy pácienseim pontos állapotfelmérés alapján, egyénre szabott kezelési terv szerint, tartós javulást érjenek el. Szakterületem a nyiroködéma komplex dekongesszív terápiája, az onkológiai műtétek utáni rehabilitáció, valamint a mozgásszervi gyógytorna. Munkámban mindig a teljes testet vizsgálom, mert meggyőződésem, hogy a panaszok valódi okát csak holisztikus szemlélettel lehet megtalálni.

Gyógytornász diplomámat 1997-ben a HIETE Egészségügyi Főiskolai Karán szereztem, ahol már akkor elsajátítottam a német Földi-módszeren alapuló nyiroködéma-kezelés alapjait. Pályám során neurológiai, angiológiai, szívsebészeti, érsebészeti és nőgyógyászati osztályokon dolgoztam, amelyek mindegyike egy-egy új szemponttal gazdagította szakmai gondolkodásomat.

Közel 10 évet töltöttem a Fővárosi Szent István Kórházban, Prof. Dr. Daróczy Judit osztályán, ahol nyiroködémás betegek komplex kezelésével foglalkoztam, ez a korszak döntően meghatározta szakmai identitásomat. Ezt követően magánegészségügyi központban, majd egy egészségcentrumban folytattam a munkát, ahol SM-betegek gyógytornáját és nyiroködéma terápiát is végeztem.

Szakmai továbbképzéseken oktatóként is részt vettem, onkológiai betegek részére tájékoztató előadásokat tartottam, és szülészet-nőgyógyászati osztályon emlődaganattal és méhnyakrákkal operált pácienseket tornáztattam.

Fontosnak tartom a megfelelő tájékoztatást és a holisztikus szemléletet, a páciens és a terapeuta szoros együttműködését, valamint a testi és lelki egészség megőrzését a terápiás folyamat során. A limfödéma megelőzését és korai felismerését mindig elsődleges feladatomnak tekintem.

  • 1997 – HIETE Egészségügyi Főiskolai Kar, gyógytornász diploma
  • Nyiroködéma-kezelés, Földi-módszer – speciális tanfolyam
  • 1999–2006 – GOKI: kardiológiai rehabilitáció és szívsebészeti mozgásterápia
  • 2006–2015 – ESZSZK: lymphoedema rehabilitáció, bőrgyógyászat, szülészet-nőgyógyászati mozgásterápia
  • 2015–2020 – Magánegészségügyi Központ: gyógytorna és nyiroködéma terápia
  • 2022–2024 – Egészségcentrum: gyógytorna SM-betegek részére, nyiroködéma terápia
  • 2020–2026 – Otthoni gyógytorna és nyiroködéma terápia magánpáciensek részére
  • 2020-tól – A Magyar Nyirokterapeuta Társaság elnöke
  • 2026-tól – A Főnix Medical Center csapatában

  • Nyiroködéma komplex dekongesszív terápiája (manuális nyirokdrenázs, kompressziós fáslizás, gyógytorna)
  • Onkológiai műtétek utáni rehabilitáció és nyiroködéma megelőzés
  • Fájdalmas kötőszöveti letapadások kezelése
  • Egyéni mozgásterápia mozgásszervi panaszok esetén
  • Csípő- és térdprotézis előtti és utáni rehabilitáció

  • Gyógytorna (Manuálterápia/ McKenzie/ FDM terápia/ Flossing/ 50 perc)
    17000 HUF
  • Tape- kineziológiai tapasz felhelyezése gyógytornával (30 perc)
    8000 HUF
  • Köpölyözés és gyógytorna (30 perc)
    8000 HUF
  • Térd/csípő passzív mozgatás speciális berendezéssel 1 alkalom
    8000 HUF
  • Lökéshullám terápia 1 alkalom
    12000 HUF
  • Lökéshullám terápia 5 alkalom
    47500 HUF
  • Gyógytorna csomag 5 alkalom (első alkalomtól számított 8 hétig vehető igénybe)
    75000 HUF
  • Gyógytorna csomag 10 alkalom (első alkalomtól számított 15 hétig vehető igénybe)
    145000 HUF
  • Fizikoterápia és gyógytorna (50 perc)
    18000 HUF
  • Nyiroködéma komplex kezelése orvosi javaslatra gyógytornász által, 1 alkalom, 50 perc (kézi nyirokdrenázs, kompressziós pólya felhelyezése, torna)
    19000 HUF
  • Nyiroködéma komplex kezelése 5 alkalom (első alkalomtól számított 8 hétig vehető igénybe)
    85000 HUF
  • Onkológiai gyógytorna, 1 alkalom, 50 perc
    19000 HUF
  • Onkológiai gyógytorna 5 alkalom (első alkalomtól számított 8 hétig vehető igénybe)
    85000 HUF
  • Minden további, 5 alkalmon túli nyiroködéma komplex kezelés
    16000 HUF
  • Kompressziós pólya felhelyezése oktatással
    10000 HUF

;