Dr. Merth Gábor
BEMUTATKOZÁS
2004-ben szereztem általános orvosi diplomát Pécsen, majd kerültem a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem (később OGYK) urológia osztályára. Itt szerencsém volt nagyszerű klinikusoktól ellesni a szakma fortélyait, valamint több egyetemi tanszéken is lehetőségem adódott különböző műtéti és konzervatív eljárások megismerésére, elsajátításra. Pécsen mikro sebészeti eljárásokból szereztem tapasztalatot. 2010-ben Prágában majd Budapesten nemzetközi urológiai klinikai szakvizsgát tettem s lettem urológus szakorvos. Hosszas mérlegelést követően budapesti Honvéd kórházból, a magánpraxis vonalára léptem. Az elmúlt 3 évben tapasztalatot szereztem a lökéshullám terápiával kapcsolatban. Véleményem szerint egy ember akkor tud egy problémával megküzdeni, ha kellő ismeretekkel rendelkezik afelől, így igyekszem betegeimre időt szánva maximálisan bevonni őket a gyógyulás folyamatába. Az urológiai panaszok esetén kiemelten fontos a nyugodt, feszültségmentes légkör, melyek a magánrendelésemen adottak.
ISKOLAI VÉGZETTSÉG (EGYETEM, SZAKVIZSGÁK)
Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar (2004)
Prága-Budapest, Nemzetközi Urológiai Szakvizsga (2010)
MILYEN PROBLÉMÁKKAL LEHET HOZZÁM FORDULNI
Női és Férfi pácienseket egyaránt fogadok
Akut női urológiai megbetegedések (felfázás, kismedence gyulladás)
Férfiak esetében krónikus prosztatagyulladás és kismedencei fájdalom szindróma esetében
Férfi szexuális zavarok
Idősödő férfiak problémái
Krónikus prosztata gyulladás, kismedencei fájdalom szindróma, merevedési zavarok fájdalommentes kezelése lökéshullám kezeléssel
SPECIALIZÁCIÓ
mikro sebészeti eljárások,
konzervatív eljárások
lökéshullám terápia
-
Urologiai szakorvosi vizsgálat29000 HUF
-
Urologiai szakorvosi vizsgálat és ultrahang vizsgálat35000 HUF
-
Scrotalis (here) ultrahang25000 HUF
-
Urologiai kontroll vizsgálat24000 HUF
-
Urológiai krónikus gondozás19000 HUF
-
Frenulotómia59000 HUF
-
STD szűrés15000 HUF
-
HPV szűrés15000 HUF
-
Hólyagkatéter behelyezése, vagy annak cseréje (csa10000 HUF
-
Lökéshullám terápia (CPPS) 1 alkalom27000 HUF
-
Lökéshullám terápia (CPPS) 6 alkalom153900 HUF
-
Lökéshullám terápia (CPPS) 10 alkalom243000 HUF
-
Lökéshullám terápia (IPP, potencia zavarok) 1 alkalom25000 HUF
-
Lökéshullám terápia (IPP, potencia zavarok) 6 alkalom142500 HUF
-
Lökéshullám terápia (IPP, potencia zavarok) 10 alkalom225000 HUF
-
Receptírás6000 HUF
-
Lökéshullám terápia (CPPS) 1 alkalom27000 HUF
-
Lökéshullám terápia (CPPS) 6 alkalom153900 HUF
-
Lökéshullám terápia (CPPS) 10 alkalom243000 HUF
-
Lökéshullám terápia (IPP, potencia zavarok) 1 alkalom25000 HUF
-
Lökéshullám terápia (IPP, potencia zavarok) 6 alkalom142500 HUF
-
Lökéshullám terápia (IPP, potencia zavarok) 10 alkalom225000 HUF