Dr. Kalas Diána
Felnőtt és gyermek bőrgyógyász szakorvos
1986-ban végezett a
Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, Budapesten. Több, mint 35 éves igen
széles körű tapasztalata szakmailag elismert, melyet rendkívül nagy beteg
forgalommal rendelkező budapesti kórházak bőrgyógyászati osztályán szerzett
meg: 10 évig a Szt. István Kórház Kun utcai kórházában (bőrgyógyászat,
égés-plasztika), majd ezt követően a Heim Pál Kórház gyermekbőrgyógyászatán
dolgozott.
2000 és 2007 között
a II. kerületi Kapás utcai Szakorvosi Rendelőintézetben volt főorvos.
2006-tól a MÁV Kórház Központi Rendelőintézet bőrgyógyászati osztályát
vezette, majd az egészségügyi átszervezést követően az Állami Egészségügyi
Központ bőrgyógyászati osztályán volt főorvos.
2009 és 2012 között
a Gyógyír Kft XI. Ker. Bőr és Nemi beteg Gondozó Intézetet majd 2012-től
2017-ig az Országos Sportegészségügyi Intézetben a bőrgyógyászati
rendelést vezette. 2017-től csak a magánegészségügyben dolgozik, így a Főnix
Medical Center magánklinikán.
Rendszeresen publikál egészségügyi szaklapokban, illetve különböző felkéréseknek eleget téve szerepel a médiában.
- 1986 - Semmelweis Orvostudományi Egyetem
- 1992 - Bőrgyógyászat szakvizsga
- Általános bőrgyógyászati szűrővizsgálat,
- Panaszt okozó bőrelváltozások vizsgálata,
- Anyajegyszűrés,
- Anyajegyek eltávolítása esztétikai célból
- melanoma gyanús anyajegyek eltávolítása megbízható szövettani vizsgálattal
- bőrkinövések, lipomák, basaliomák eltávolítása szövettani vizsgálattal,
-
Receptírás6000 HUF
-
Bőrgyógyászati szakorvosi vizsgálat29000 HUF
-
Bőrgyógyászati kontroll vizsgálat24000 HUF