Vállalati egészségprogramok


A FŐNIX-MED Zrt. a kötelező – törvényben előírt - foglalkozás-egészségügyi ellátások biztosításán felül, ún. „vállalati egészség-programokat” is kínál partnereinek, amely koncepciót húsz éves szolgáltatói tapasztalatunk mentén alakítottuk ki és folyamatosan aktualizálunk.
A foglalkozás-egészségügyi tevékenység keretében képet alkotunk a dolgozók egészségi állapotáról, kiszűrjük a munkahelyi egészségkárosodásokat, sor kerül az alkalmazottak munkaköri alkalmassági vizsgálatára, szakorvosi vizsgálatok kezdeményezésére és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálatára. Igény szerint megszervezzük az elsősegélynyújtó ügyeletet, a sürgősségi orvosi ellátást, a vállalati rendezvények biztosítását, valamint részt veszünk az elsősegélynyújtók szakmai felkészítésében.
Véleményünk szerint azonban az alaptevékenységeken túl is vannak egészségfejlesztési teendői a munkáltatóknak és a vele szerződött egészségügyi szolgáltatóknak. Leggyakoribb „népbetegségeink” egyik oka a túlhajszolt életmód és az ezzel járó stressz, amely kevés mozgással, helytelen étkezéssel és káros szokásokkal párosul. Egészségprogramjainkat azért fejlesztjük és ajánljuk, mert ma már nem kizárólag a betegségek korai felismerésére és kezelésére törekszünk, hanem azok megelőzésére (prevenció) és utókezelésére (rehabilitáció) is hangsúlyt helyezünk.

Vállalati partnereink számára szűrőprogramokat (pl. menedzserszűrések, kérdőíves felmérések, szakorvosi szűrések) és különböző egészségfejlesztő programokat kínálunk, együttműködve a vállalattal, előzetesen felmérve az igényeket és a lehetőségeket. A FŐNIX szakemberei hosszú évek tapasztalatai alapján hatékony ismeretekre tettek szert, így céltudatosan tárják fel az egészségi problémák gyökereit, és megfelelő tanácsokkal látják el a szűrővizsgálaton résztvevő ügyfeleket. A szűrések helyszíne lehet a budai szakrendelőnkben, a Főnix Egészségház-ban, illetve az igényelt szakmai tartalom függvényében a Megbízó telephelyén kialakított orvosi rendelőben is. Speciális szűrési és utókezelő programjainkat a nógrádgárdonyi Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel intézményében javasoljuk elvégezni.




<<Vissza az előző oldalra






FŐNIX-MED Zrt.
1125 Budapest, Diósárok 1-3.
Levelezési cím:

1525 Budapest, Pf. 154.
Iroda
Tel : (+36-1) 489-0870
Fax: (+36-1) 489-0871

kapcsolat@fonixmed.com
Szolgálatvezetés
Tel : (+36-1) 200-0100
Fax: (+36-1) 202-0765

alarm.center@fonixmed.com